Fizika óra van, én mellette ülök. Nézem a fénylő, bársonyos haját, a gyönyörű szemét, a szép kezét... Ő rámnéz, és mosolyog. De ő nem úgy néz rám, ő csak az úgymond "legjobb barátom". Vége az órának, vége a napnak, ő átjön hozzám elkérni a matekfüzetem. Én odaadom neki, ő rámmosolyog, az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom. Másnap találkozunk a suliban, mellette ülök, sír...sír, mert szakított a barátjával. Én megvigasztalom, ő átölel...érzem, hogy majd kiugrik a szívem. Egy órán keresztül a karomban fekszik, aztán rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit és azt mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom. Telnek a napok, az évek, látom hosszú talárban, az érettségin, látom, amikor átveszi a bizonyítványát. Ő rámmosolyog. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom. Együtt megyünk a főiskolára, de telnek az évek, és már a diplomaosztón találom magam. Ő még szebb, hosszabb és szebb a haja, az arca... gyönyörű nő. Az utolsó nap ő rámmosolyog, az arcomra nyom egy puszit. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom. Eltelik rengeteg idő, én minden héten beszélek vele telefonon. És akkor megkapom a szörnyű hírt. Ott állok a koporsójánál, ami nyitva van, látom a fehér gyönyörű arcát. Potyognak a könnyeim. Nem mosolyog rám, nem kapok tőle puszit. El akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő már nem tudhatja ezt... Később felmegyek a szobájába, és megtalálom a naplóját, és a következőket olvasom: " Rámosolygok, az arcára nyomok egy puszit. El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom."

Vidám forgatagnak a kellős közepén
találkoztam vele éjeknek idején.
Magas karcsú alkat; haja rövid, barna;
s így szólt hozzám: -Kislány, szabad vagy egy táncra?
Kimondani alig tudtam én az igent,
táncoltunk, mi voltunk ki semmit nem pihent.
Szeme égő tűzként parázslott s rámnézett
sokszor, s mindannyiszor őszintén nevetett.
Álomszép este volt, az órák így teltek,
búcsúzóul így szólt a fiú: -Szeretlek!
Három hónap telt el azóta, oly hamar,
akár egy pillanat, mi sietni akar...
Gyakran találkoztunk, egymást úgy szerettük, 
míg a tragédia el nem vette tőlünk.
Egy tavaszi napon hazafelé mentem, 
boldogságban úsztam, ő jött velem szemben!
Inteni akartam, hisz ő már messziről 
intett nekem, ekkor kitértem hitemből!
Láttam valakit, kezem nem emeltem már,
hisz az övét fogta egy másik lány!
Éreztem hogy már könny borítja el szemem...
Így szeret ő engem? hogy ezt teszi velem?
A kanyarban feltűnt egy autó, és érzem 
az úttestre lépve, hogy ez lesz a végem!
Többre nem emléxem, s mikor feleszméltem,
láttam hogy csomóan állnak körülöttem.
Csak épp azt nem láttam, akit úgy kerestem,
akkor látom csak: egy test fekszik mellettem!
igen, ő volt, aki saját testével 
védett meg engem, s most küszködik sebével
Alig volt már benne élet, de még így szólt
elcsukolva: -Az a lány a húgom volt!
És a szeme már a végtelenbe nézett, 
az arca megrándult, mint aki épp nevet.
Nem tudta senki, hogy halállal küszködik, 
s e harcban a halál győzedelmeskedik.
Gyönyörű szemével mégegyszer rámnézett,
reszkető kezével engem megérintett.
Utoljára szólott, - hangja is reszketett-:
-Gondolj akármit, én akkor is szeretlek!
Mardos a keserű önvád, örökös gyász
az életem, hisz volt egyszer egy srác
ki eme szavakkal búcsúzott és halt meg:
-Gondolj akármit, én akkor is szeretlek!

Anyu, miért?
Az alkohol adója: egy ártatlan halála

Elmentem egy buliba, Anyu, és emlékszem a szavaidra. Megkértél, hogy ne rúgjak be, így hát nem ittam semmi alkoholt. Büszke voltam, Anyu, ahogyan azt előtte megmondtad. Nem ittam alkoholt vezetés előtt, Anyu, amiért a többiek gúnyolódtak is velem. Tudtam, hogy igazad volt,
Anyu, és hogy neked mindig igazad van. A buli lassan véget ért, Anyu, és mindenki haza indult. Ahogy az autóhoz léptem, Anyu, tudtam, hogy épségben haza fogok érni: nevelésed alapján - felelősségteljesen és büszkén! Lassan mentem, Anyu, és bekanyarodtam egy kis utcába. De a másik sofőr nem vett észre, és frontálisan belém hajtott. Ahogy fekszem itt a járdán, Anyu, hallom a rendőröket, amint mondják, hogy
a másik sofőr ivott. És most én vagyok az, akinek ezért meg kell fizetnie! Itt fekszem, haldoklom, Anyu, kérlek, siess! Hogy történhet ez meg velem? Az életem kipukkan, mint egy lufi! Körülöttem minden tiszta vér, Anyu, és a legtöbb az én saját vérem. Hallom, az orvos azt mondja, Anyu, hogy már nem tud segíteni rajtam. Csak azt akarom mondani,
Anyu, esküszöm, tényleg semmit sem ittam. A többiek voltak, Anyu, akik semmivel sem törődtek. Valószínűleg a másik sofőr is egy ilyen buliban volt, mint én, Anyu. Egyetlen különbség van csupán: ő volt az, aki részeg volt, és én vagyok az, aki most meg fog halni! Miért isznak az emberek, Anyu? Ez az egész életüket tönkreteszi! Erős fájdalmaim vannak, mint a késszúrás, olyan erősek! A férfi, aki belém jött, Anyu,
körbe-körbe szaladgál, én pedig itt fekszem, és haldoklom. Ő meg csak néz rám hülyén! Mondd meg a bátyámnak, hogy ne sírjon, Anyu. És mondd meg Apunak, hogy legyen most bátor. És ha már a mennyországban leszek, Anyu, írasd a sírkövemre: "Apja lánya". Valaki mondhatta volna neki, Anyu, hogy ne igyon, ha vezet. Ha mondta volna neki valaki, Anyu, most nem kellene meghalnom. Már alig kapok levegőt, Anyu, és nagyom félek. Kérlek ne sírj miattam, Anyu. Mindig ott voltál, amikor szükségem volt rád! Mielőtt elmegyek, van egy utolsó
kérdésem, Anyu: NEM ÉN VEZETTEM RÉSZEGEN, MIÉRT NEKEM KELL
MOST MEGHALNI???